Felnőtt tartalom. Elmúltál már 18 éves?
Igen | Nem
Szextörténetek

Az ideális hármas gyönyör – erotikus történet

Kedvesemmel már sokszor kipróbáltuk, hogy milyen lehet hármasban csinálni. Sok lány volt már a próbababánk, de egyikőjükkel sem találtuk meg a teljes összhangot, mostanáig. Újsághirdetés alapján találtunk rá Eszterre. A fagyos hangulat gyorsan feloldódott közöttünk, és hamar a lényegre is tértünk. Eszter és én vetkőztetni kezdtük egymást, miközben gyengéden csókolóztunk. Már sokszor voltam ilyen helyzetben,… Tovább »

Enyelegtem a tanítványommal – erotikus történet

Tanárnő vagyok,  középiskolában tanítok angol nyelvet. Több diákommal is volt már a tanítás mellett testi kapcsolatom, is legutóbb Karcsival, aki végzős diák az iskolában.  A fiúknak mindig bejöttem, mert korom ellenére elég jól tartom magam, és általában szexis ruhákat is hordok, még az iskolában is. Vannak magántanítványaim bőven, ilyen Karcsi is, akivel egy kis angolozás… Tovább »

Egy hosszú és durva hétvége

Egy pénteki napon megbeszéltem egyik ismerősömmel, Lacival hogy átjön hozzám, megnézünk egy filmet iszogatunk. Így is volt. Estefelé megérkezett leültünk, ittuk a söröket, néztük a filmet. Mikor vége lett mondta, hogy kölcsön szeretne kérni egy könyvet. Mondtam neki, hogy a szobámban van, de egy pillanat és kihozom neki. Mikor megfordultam és elindultam, hirtelen egy kéz… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!