Felnőtt tartalom. Elmúltál már 18 éves?
Igen | Nem
Szextörténetek

Az análszex gyönyörei, finoman dugott fenékbe – erotikus történet

Egyszer kötélnek álltam és azóta egyszerűen megőrülök érte. Nagyon izgatónak és fantasztikus érzésnek tartom. A legutóbbi ilyen szexünket szeretném elmesélni, mert úgy gondolom, hogy eddig az volt a legjobb. Az egész úgy indult, mint egy egyszerű szeretkezés. Gyengéd csókok és érzéki simogatások váltották egymást, míg mindketten teljesen fel nem izgultunk. Análszex előkészületek, és anális élvezetek… Tovább »

Szűz diákkal seggbedugattam magam

Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi. Dög unalmas óráim voltak egész nap. Metektanárnőként dolgoztam. Egyik diákom mindig csillogó szemekkel nézett rám és intenzív figyelemmel kísért végig. Ugyan már benne vagyok a korban a magam harminchat évével és két gyerekkel, ennek ellenére igyekszem jól tartani magam. Testem formás, mindig divatos, kihívó ruhákba járok…. Tovább »

Csoportszex négyesben

Eleonóra mostanra megtörölgette magát, kéjesen elnyújtózva feküdt keresztben a baldachinos ágyon, fejét Konrad hatalmas mellkasán nyugtatva, bal lábát pedig a mellette heverő Alexander csípőjén átvetve mórikálta magát, ujjaival feszes hasán játszadozva, formás melleit cirógatva. Szemérmetlenül széttárta a lábát, annyira élvezte ezt a fajta szabadságot, amely azon a bizonyos tóparti délutánon köszöntött rájuk. Mind a nő,… Tovább »

Beavatás 2/2

Ez a beszéd abszolút nem sértett meg, sõt valami miatt tovább tüzelte a vágyam, és méggyorsabban nyaltam, majd megpróbáltam behatolni a nyelvemmel. A záróizom azonban erõs volt, így ez csak félig meddig sikerült, viszont Anikó lihegését hallva tetszést ért el úrnõmnél. Igen, futott át az agyamon, Õ az úrnõm, én pedig az Õ seggtisztítója vagyok…. Tovább »

A főnökasszony

Megunván a vidéki életet nemrégiben úgy döntöttem, hogy felköltözök a fővárosba, és ott próbálok szerencsét. Felmondtam a munkahelyemen és pesten kezdtem munkát keresni. Tele voltam önbizalommal, vágyakozással egy színesebb élet felé. Egy pici albérletben találtam magamnak helyet, amolyan igazi legénylakás volt. Tucatnyi hirdetésre elküldtem a pályázatomat és bíztam abban, hogy diplomával a kezemben, nyelvtudással sikerül… Tovább »

Tinicsaj seggbe baszva

Betty ott ült az ágyon, majdnem teljesen ruha nélkül. Én mellette ültem az ágyon, és lágyan simogattam a hátát és a fenekét. Formás, puha bőrű popsija volt, szívesen elidőztem itt a két kezemmel. Játékosan markolásztam a két felét, és néha halk csókokat adtam rá. Ujjaim egyre inkább a közepe felé igyekeztek, míg a két kezemmel… Tovább »

Egy kis délutáni hancúr – erotikus történet

Egy meleg nyári délután lepihentem kicsit, hogy a hőséget jobban elviseljem, és valahogy sikerült elaludnom. A meleg lakásban egyedül voltam otthon, így meztelenül feküdtem le, gondoltam pihenek addig, míg a barátom haza nem ér a munkából. Egyszer csak a mély álmomból arra kezdtem eszmélni, hogy valaki mögöttem fekszik, meztelen forró teste az enyémhez tapad, és… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!