Felnőtt tartalom. Elmúltál már 18 éves?
Igen | Nem
Szextörténetek

Családi szextörténet: A szauna

… Miután a farkam gyakorlatilag a meztelen fenékvágatához simult, a kezem pedig a hasára tette, lassan elkezdtem simogatni. Először a hasát és a két melle között, majd a melle oldalát és alját is. Ekkor hátranyúlt és a tarkómat megfogva még jobban magához húzott, a fejével a vállamra borult. Ekkor elengedtem a fenekét a bal kezemmel… Tovább »

Családi szextörténet: A szauna

Húgom huszonkét éves és mivel egyetemista, pesten lakik. Elég nagy köztünk a korkülönbség, éppen tíz év. A vizsgaidőszak előtt felhívott, hogy lejönne hozzám, mert pesten a koleszban nem tud készülni, anyánkhoz meg nem akar menni, mert összevesztek. Én, mivel nem rég költöztem be a frissen befejezett házamba, és igen büszke voltam rá, mondtam, hogy a… Tovább »

Carol és Tom

Szegények voltunk, akár a templom egere, ahogy akkoriban mondták. Sok szegény család élt a Nagy Válság idején, és mi a legszegényebbek közül valók voltunk. Pedig apánk mindent elvállalt, amiért fizettek valamit: autószerelés, házkörüli javítások, alkalmi fakivágás, de mégis előfordult néha, hogy ikertestvéremnek, Carolnak és nekem nem volt mit ennünk. De 15 évesek voltunk akkor, és… Tovább »

Szextörténet: A kislányom

Az elején ejtenék pár szót magamról. 38 éves építészmérnök vagyok, a feleségem a lányom szülése közben meghalt, tehát egyedül nevelem a lányom. Mivel elég jó állásom van sosem kellett nélkülöznünk semmiben. Szép nagy kertesházunk van medencével, egy Budapest közeli nyugis kis faluban, és mindenünk megvan amiről régen csak álmodtam (nyaraló a velencei tónál, Szép új… Tovább »

Szextörténet: 17 éves Bianca

Én 24 éves srác vagyok, és elmondanék egy történetet, ami velem esett meg! Egyetemre járok(VE), és néha szoktam korrepetálni matekból és töriből ismerős lányokat! Persze nem pénzért és nem akárkit! 🙂 Ez amolyan csajozási fogás, ha megismerek egy lányt, és mondjuk épp érettségi előtt áll, vagy csak nem megy neki annyira a suli, egyből felajánlom… Tovább »

Családi szextörténet: Marci

“Kakuk Marci, ha csavargó is, nem annyira züllött, alja egyén. Sem nem tolvaj, még csak nem is iszákos túlságosan, sőt még azt sem lehet egészen ráfogni, hogy dologkerülő. Szíve pedig? Sosem romlottabb a Kakuk Marci szíve a másokénál! Csak valahogy, mintha eleve csavargónak lett volna rendelve a Magasságoktól.” (Tersánszky) Megizzadtam az öreg vadkörtefa tuskójával. Kivágni,… Tovább »

Családi szextörténet: Tömbházmesterné

Számomra a költözés legkedvesebb része, amikor a bútorok már a helyükre kerültek, a cipekedésben segítő barátok már elmentek, az ember kibont egy üvegsört, és leül. Még meg kell tanulni, hány lépés a konyha, befelé nyílik a fürdőszoba ajtaja, vagy kifelé, még nem esik kézre a TV távirányítója, még ezernyi csetresznek kell helyet találni, de fél… Tovább »

Családi: Amerikai nagynéni – szextörténet

A repülőtéri nyüzsgés megriasztott. Hogy a fenébe fogom én itt megtalálni Mari nénit? És ő hogy fog engem felismerni? Voltam tizenegy-két éves, amikor utoljára látott. Nagyjából tökig érhettem magamnak. Én biztos sokat változtam, ő talán alig. Gyorsan kiszúrtam magamnak a tömegben. A vonásait megőrizte a kölyök emlékezete, az alakjára nem volt felkészülve a srác, aki… Tovább »

Aranyos tinicsaj unokahúgomat szopattam

Van egy unokahúgom ő 18 éves nagyon jól néz ki és nagyon kívánatos! Már régóta fantáziálok róla magamban és nagyon felizgulok ha csak rá gondolok. De szerencsére ma már nem csak fantázia! Nemrég házibulit tartottunk és berúgtunk egy kicsit. az unokahugom szólt hogy kísérjem már ki mert nem érzi jól magát, nekem pedig egyből jó… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!