Felnőtt tartalom. Elmúltál már 18 éves?
Igen | Nem
Szextörténetek

Vad erotika ebédidőben – erotikus történe

Tegnap délben is együtt mentünk haza enni, ami kicsit hosszúra sikerült ebéd volt. Történt ugyanis, hogy Béci leöntötte magát kávéval, és ahogy átöltözött, egyszerűen nedvesedni kezdett a bugyim, így hozzá léptem, és simogatni kezdtem kemény, kidolgozott mellkasát. Bécinek sem kellett több, hozzám fordult, csókolni kezdett, és gyorsan kigombolva a blúzomat, melleimet kezdte dörzsölgetni. A vágy egyre növekedett bennem, és amikor felkapott, és az ölében az ágyhoz lépett velem, érzetem, hogy a testem már csak a szexre vágyik. Nem játszottunk sokáig, párom benyálazott ujjával a lábaim közé nyúlt, és csiklómat kikeresve simogatni kezdte azt. Annyira fel voltam már izgulva, hogy csak azt akartam, belém tolja a farkát. Nagyon vágytam rá. Feltérdelt és nedves farkát végighúzta testemen.

Vad erotika ebédidőben - erotikus történetVad erotika ebédidőben - erotikus történet
Élveztem, ahogy a csiklóm a farkához dörzsölődik, és éreztem, hogy mindjárt elélvezek…

 Elidőzött kicsit a melleim közt, de én felemeltem a fejem és megérintettem a nyelvemmel. A párom nem tiltakozott, ameddig csak tudta a számba tolta farkát. Számban éreztem izét, éreztem, hogy lüktet farka a számban, ahogy egyre duzzad. Elvette tőlem, és hirtelen tövig dugta puncimba a farkát. Felkiáltottam, annyira jó volt. Ki voltam éhezve rá. Élvezettel mozgott bennem egyre gyorsabban. Ki-kirántotta a farkát, aztán meg erősen visszadugta. Élveztem ezt a vadságot. Élveztem, ahogy a csiklóm a farkához dörzsölődik, és éreztem, hogy mindjárt elélvezek. Puncimból folyt a nedv, végig a fenekemen. Béci egy idő után, még mielőtt elélveztem volna, az ujjait a fenekemhez téve kezdte tágítani azt, majd lassan farkával becsusszant meleg fenekembe. Fantasztikus volt, ahogy a kemény farka a hátsómba járt óvatosan ki és be.

Vad erotika ebédidőben - erotikus történetVad erotika ebédidőben - erotikus történet

Tovább mozgott fenekemben ki-be, miközben ujjait egy pillanatra sem vette le a csiklómról. Éreztem, ahogy a lüktetés, a vágy egyre jobban összpontosul hasamban, majd pár pillanat múlva hangos sikítás közben élveztem el, orgazmusom az egész testemet átjárta. A párom erősen tartott, ahogy vonaglottam alatta, majd miután lecsillapodtam, újra visszacsúszott farkával a hüvelyembe és ott tovább ostromolt keménységével. Újra csókolózni kezdtünk, nyelveink olyan vad játékba kezdtek, hogy azt hittem mindketten megfulladunk a még jobban fellángoló szenvedélytől. Melleimet markolászva mozgott ki be bennem, azt hittem az ágy szétesik perceken belül alattunk. Éreztem, hogy megint a csúcs felé tartok, és ezt ő is észrevette, így még jobban mozgott bennem. Pár pillanat múlva hangos nyüszítések mellett értük el mindketten a gyönyört. Farka tele spriccelte nedvesen tocsogó puncimat. Pár percig még pihentünk, de aztán jóllakottan és kielégülten mentünk vissza dolgozni.

 


 

Hol van a legjobb szexshop üzlet? Budapesten az Astoriánál, a Károly krt. 14. sz. alatt a félemeleten az INTIM CENTER az. A szexbolt és intim webshop az első szexüzlet az országban

A vásárlói vélemények alapján is a legjobbak között van, a Facebook oldala és a Google cégem vásárlói minősítések alapján is. Kattints a képre, vagy ide a szexshop weboldalának megnézéséhez.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. […] ahogy a csiklóm a farkához dörzsölődik, és éreztem, hogy mindjárt elélvezek…” Tovább Vidéki szex a fa tövében… Egy idő után melleimről végre a lábaim közé hajolt, és […]

  2. […] ahogy a csiklóm a farkához dörzsölődik, és éreztem, hogy mindjárt elélvezek…” Tovább Vidéki szex a fa tövében… Egy idő után melleimről végre a lábaim közé hajolt, és […]


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!