Felnőtt tartalom. Elmúltál már 18 éves?
Igen | Nem
Szextörténetek

Őrült vágy az ellenséggel

A férfi leült a bőrfotelbe, kezében egy pohár whiskyvel. Nézte az olvadó jégkockákat, és próbálta elterelni a gondolatait az elkövetkezendő órákról. Annyi mindent meg akart tenni Sashaval, de az összes vágya közül a legjobban azt akarta, hogy könyörögjön neki. Egy kis alázatot akart kicsikarni a nőből. A megállapodásuk része volt a ma esté szex. Egymás kerülgetését már jó pár éve folyt köztük, de most végre a tettek mezejére lépett tegnap éjszaka. Még mindig maga előtt látta Sasha szemében megvillanó szikrát, ami nem sok jót ígért. Biztos, hogy a nő is kitalált számára valami büntetést, hisz nem az a fajta nő volt, aki csak úgy odaadja magát egy férfinak, főleg nem egy démonnak. A nő egy fúria volt az ő ősi ellensége. De mindezt figyelmen kívül hagyta, kizárólag a lány által felé sugárzó erotikát vette figyelembe. Szinte hívogatta, csábította őt, hogy kóstolja meg. És ma este az övé lesz a nő…
Sasha elővillant a teraszon, a férfit egy jeges mosollyal üdvözölte. Egy fekete, térdig érő selyemruhát viselt, aminek mélyen dekoltált V-alakú kivágása volt. Nem volt kisminkelve, ajkai így is elég vérbők, szemhéja lilás árnyalatú volt. Arca hófehér, szinte betegesnek tűnt. De ez megszokott a fajtájánál. Éjfekete, hullámos haját az óceán felöl jövő szél felborzolta. Beljebb lépett a szobába. Mindezt olyan kecsesen tette, mintha lebegett volna. Leült az ágyra, lábait enyhén széthúzta, mintha csak felkínálná magát. A fekete hajzuhatagot nyaka egyik oldalár húzta, mutatóujjával végigsimított nyakán le egyenes a dekoltázsa kezdetéig, majd a válla felé húzta fel. Ujját beleakasztotta a fekete anyagba, majd lehúzta a válláról. Kivillant a fekete melltartójának a pántja. Ugyanezt megtette a másik pánttal is. A férfi felpattant a fotelból, nem akarta, hogy a lány levetkőzzön. Ő akarta lehámozni a ruhát róla.
A férfi elkapta a nő csuklóját, majd a szájához húzta, belső felére leheletfinom csókot adott, majd gyengéden megharapta a lágy bőrt.
Sasha beszívta alsó ajkát, miközben a férfi gyengéden kényeztette. Ölét elöntötte a forróság, és magában rimánkodott, bárcsak a lába közt művelné ugyanezt. De, ahogy látta nemcsak ő volt ezzel így. A férfi nadrágja sliccnél erősen dudorodott. Fejében megszólalt a kisördög: gyerünk szivi, mire vársz? Kinyújtotta jobb kezét, és megmarkolta Lucian férfiasságát. Annak még a lélegzete is elakadt. Kieresztette karmait, hogy fitogtassa: nála van a gyeplőt. A férfi vette a célzást, huncutul elvigyorodott, amitől a férfias arcán megjelentek a kis gödröcskék. A hold besütött az ablakon, a férfi csokoládébarna hajába vörös csíkok vegyültek tőle, szemei jegesen csillogtak. Lucian az ujjaihoz dörgölte vastag erekcióját, mire a lány kénytelen volt fogást váltani, nem szerette volna, ha a férfi férfiasságának idő előtt baja esett volna- később, miután kiszórakozta magát, ki tudja?
A férfi hanyatt lökte az ágyon, a nő lábait szétterpesztette, és hozzádörgölte erekcióját. Egyszerre szisszentek fel. A lány lábait a csípőjére húzta, hogy jobban hozzáférjen. Áthúzta a lány feje fölött a ruhát, és a fotelbe dobta. A lány mellét csipkemelltartó takarta, lentebb egy a melltartóhoz illő bugyi feszült. Lenyúlt kettejük közé, az alsót félrehúzta, majd belenyúlt a lány lába közti forróságba. Felnyögött, mikor megérezte, hogy a lány mennyire ki van éhezve rá. Ujját becsúsztatta a hüvelyébe. Szűk forróság fogadta. Elkezdte ki-be húzogatni a mutatóujját, hüvelykujjával a csiklót ingerelte. A lány felszisszent, feje alá gyűrte az egyik párnát, hogy lássa Lucian ténykedését. Telt alsóajkát beszívta, örvénylő fekete szemét behunyta, mikor még egy férfiujj becsusszant.
Sasha belekapaszkodott a férfi vállába, mikor az elkezdte nőiességének az ostromlását. Az orgazmustól elsötétült a tekintete, körmei elszakították a férfi ingét, talán még a húsát is felszántotta velük. Fejét ide-oda csapkodta a párnán, fekete haja örvénylett körülötte. Felsikoltott mikor az elsőt egy második követte, körmei belevájtak Lucian alkarjába, és vér ömlött a sebből. A férfi nem foglalkozott vele, elengedte a lányt.
Mikor Sasha zihálása csillapodott, felült az ágyból, és a körmeivel levágta a férfi ingéről a gombokat, amik szétrepültek a szobában. A nő lehámozta a férfi izmos felsőtestéről az inget, majd elhajította. A seb már rég beforrt a férfi karján. Kár, gondolta, szerette volna, ha marad valami nyoma a ma estének. Feltérdelt az ágyon, vörösre lakkozott karmai felső részével végigsimított a mellkasán, le a nadrágra felé. Egy újabb körömsuhintással levágta a gombot, majd lehúzta a cipzárt. Gyenge erőszakkal lerántotta a nadrágot. A férfi nem viselt alsónadrágot, méretes fallosza előugrott készen bevetésre.
A férfi majd’ megőrült mikor a lány végighúzta péniszét az arcán, majd kezével marokra fogta azt. A lány megnyalta a makkot, kezével a tövénél tartotta Lucian férfiasságát.
Sasha bevette a szájába a pénisz csúcsát, úgy szopogatta, mintha csak egy nyalókát ízlelgetne. Nagyobbra nyitotta a száját, hogy többet kapjon a férfiból. Lucian mélyre döfött a szájában, csípőjét előre-hátra döfködte. A nő belemart a fenekébe egyre mélyebbre húzva a szájában.
Lucian még nem akart elélvezni, kirántotta péniszét a forró szájból, Sashat az ágyra lökte. Melltartón keresztül megmarkolta a pici, feszes halmot. Kibuggyant a lány melle, a bimbó gyémántként meredezett. Lucian letépte róla a csipkecsodát, arcát közéjük fúrta. Ujjai közt morzsolgatni kezdte a bimbót, majd ráhajolt, és erősen megszívta. A lány nyögdécselni kezdett, és ha lehetséges még jobban benedvesedett. Alsótestét a férfi erekciójához dörgölte, körmeit a hátába vájta.
Lucian végignyalta a hasát, majd a csípőjébe mélyesztette éles fogait. A lány ismét elélvezett. Vajon mi lesz, ha magába fogadja? Túléli majd az ostromlását? Nem kellett sokat várnia, hallotta a csipke szakadását, mikor a férfi egy erőteljes lökéssel elszakította az anyagot. Nem hatolt belé, makkját forró bejáratához illesztette, szenvedélyesen körözött vele a forró húson. De elhúzódott, mikor már Sasha azt hitte belé fog hatolni. Arcát újra a puncijába fúrta. Keményen megszívta a csiklót, ujjai már megint tövig jártak benne.
– Gyerünk…- nyöszörögte Sasha. A férfi felmordult, de tovább kínozta.
– Halljam a varázsszót!- de nem akart a férfinak könyörögni. Karmos ujjait a férfi hajába fűzte, és közelebb húzta magához. Az orgazmus olyan gyorsan jött, majd’ elsodorta. Hangosan felkiáltott, majd mikor csillapult a nyöszörgése remegni kezdett.
– Kérlek…- nyöszörögte.
– Mire, kiscicám?- dorombolta a férfi.
– Hatolj belém!
Nem kellett kétszer kérnie a férfi egy erőteljes lökéssel tövig nyomult. A nő ismét elélvezett, ahogy beléhatolt a férfi. Körmeit a hátába vájta, mikor elkezdte csípőjét mozgatni a férfi. Először azt hitte ki akar húzódni, már majdnem kint volt belőle, mikor erősen visszanyomult. A férfi erős pumpáló mozdulatokat végzett benne, vére majd’ felforrt az extázistól. Újra a csúcsra jutott, feje a párnán csapkodott, de a férfi nem kímélte. Már ő is közel járt a csúcshoz, mikor kegyelemdöfésként Sasha beleharapott a nyakába. A szobát óriási ordítás rázta meg, forró sperma lövellt a testébe. De a férfi csak tovább mozgott benne, még mindig nem lankadt a vágya.
A hasára fordított a nőt, aki be pucsított, fenekét enyhén riszálni kezdte neki. Combján a férfi meleg magja folyt végig, de nem zavarta. A férfi hátulról is birtokába vette a nő forróságát, közben a mellét markolászta. Nem beszéltek, a csöndet hangos zihálásuk és a férfi golyóinak hangos cuppanásai törték meg. Egyszerre élveztek el, mikor lecsillapodtak a férfi rázuhant Sashara, de nem bánta. Szerette érezni, hogy ebben a helyzetben Lucian a domináns. A matracba nyomta, még mindig nem húzódott ki belőle.
– Remélem élvezted, démon, mert soha többet nem fog megtörténni ez kettőnk között! – nyögte a nő.
– Csak idő kérdése, fúria, és újra az enyém leszel – válaszolta a férfi…

 


 

Hol van a legjobb szexshop üzlet? Budapesten az Astoriánál, a Károly krt. 14. sz. alatt a félemeleten az INTIM CENTER az. A szexbolt és intim webshop az első szexüzlet az országban

A vásárlói vélemények alapján is a legjobbak között van, a Facebook oldala és a Google cégem vásárlói minősítések alapján is. Kattints a képre, vagy ide a szexshop weboldalának megnézéséhez.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!