Felnőtt tartalom. Elmúltál már 18 éves?
Igen | Nem
Szextörténetek

Szépségkirálynő nehézségei, szextörténet

Tikkasztó nyári hőség volt azon a szerdai napon, mikor ez a bizarr eset megtörtént Renátával. Abban a kávézóban ült barátnőivel, ahova már középiskolás korukban is jártak. Érettségi óta két év telt el, a lányok ugyanolyan szépek voltak, mint egykoron. Persze Renáta magasan fölébük emelkedett küllemével. Selymes fekete haja, csillogó kék szeme rendkívüli bájról tanúskodott. A… Tovább »

Méretes faszt szeretek szopni

Volt egy nagyon futó kalandom. Egy partnerkereső portálon keresgéltem éppen kapcsolatot, és annyira semmit mondó volt az adatlapja, hogy mindjárt provokálni akartam egy kicsit. Küldtem neki egy vicces üzenetet, s ezzel befejezettnek is tekintettem a dolgot, de ő válaszolt “postafordultával”. Elmondta, miért ilyen semmitmondó az adatlapja: tulajdonképpen kémkedett egy bizonyos nő után, aki rútul rászedte,… Tovább »

A testvérpár, gruppenszex

Meleg, nyári péntek este volt, én éjfél felé jöttem haza vidéki kiküldetésemből. Az egész heti kemény munkától hulla fáradtnak éreztem magam és úgy éreztem, hogy most hiába is mennék haza, aludni úgy sem tudnék a fáradtságtól. Úgy döntöttem, hogy mielőtt hazamegyek, megiszok egy sört valahol. Fáradt agyam azon kezdett el járni, hogy hol tudnék kellemes… Tovább »

Gyönyörű dorongok a vaginámban 2

Belefeledkezve csókolóztunk, játszottunk egymás nyelvével sóhajaink között. Az édes utójátékból egy rikácsoló hang térített minket észhez. – Hát ez az a híres tanulás, ahova síettél? – sikoltozta Eszter. Elmosolyodtam Andrisom, lemeredt arca láttán, és mosollyal arcomon egy csókot adtam neki, amit Eszterre nézve viszonzott is. – Jó volt a sejtésem. Ezért követtelek, és hívtam magammal… Tovább »

Negyvenes házaspár hármasban egy nagy farkú sráccal

Mindketten ötvenes éveinkhez közeli pár vagyunk, de ez nem látszik, mert a fiatal fiúk is megfordulnak utánam, pedig semmi extra, csak jól tartom magam. Férjem pedig azt mondja: egyszer az életben minden nőnek kijárna, hogy az ilyen kíváncsisága is kielégüljön. Írtunk is közösen egy fantázia történetet, ami ott motoszkál bennünk, és ha találnánk egy ilyen… Tovább »

Gyönyörű dorongok a vaginámban 1

Álmomban a Nap fényes, forró sugarai öleltek át. Simogatták lusta, kéjben fürdő testemet .Védtek minden rossztól, s a szépet, jót, a gyönyört engedték csupán hozzám. Forróság volt, nagy forróság. Ekkor még nem vettem észre, hogy ez a forróság a gyönyörök fellegvárához vezet. Álmomban csókoltam vissza. Azután hirtelen rájöttem, most ébren vagyok, és nem álmodom! Édes,… Tovább »

Béküljünk ki, szextörténet

Kihalt volt az utca. A holdfény ezüst sávba vonta az arcomat, miközben sietősen lépkedtem a járdán, kerülgetve az apró pocsolyákat. Összébb húztam a kabátomat, amint megcsapott a csípős, hideg szél. Egyedül álltam a buszmegállóban, amikor egy ismerős autó parkolt le előttem. Tomi letekerte az ablakot, és megtörten nézett rám. – Szia… Én… szívesen hazavinnélek. Hűvösen… Tovább »

Szadó-mazó vágyakba beavatás 4

Elhatároztam, hogy már csak a vesszőfutásra kelek majd fel. Mikor eljött az ideje, úgy, ahogy voltam meztelenül, lementem a társalgóba és szóltam a lányoknak, kész vagyok, tőlem indulhatunk. Egyikük felvetette, hogy kössék be a szememet, úgy vigyenek oda a rejthelyre. Felőlem, vetettem oda foghegyről, ha nektek ettől van meg a boldogságotok. Türtem, hogy a szememet… Tovább »

Kurvázás a neten

Este tizenegy lehetett, amikor a Blaha Lujza téren a padon megpihentünk, és barátom új, a munkáltatójától kapott Wap-os telefonján kurvákat kezdtünk nézegetni. “28-as kebelcsoda Csepelen ismerkedne”. “Párductestű szupernagyi Kökinél vár”. “Babaarcú modellány reggeltől estig kényeztet kulturált magánlakásán”. “Huncut főiskoláslányok francialeckéi éjjel-nappal, nálam – nálad.” Szóval néztük az “Anyagiak kizárva” hirdetéseket, és úgy éreztük, hogy egy… Tovább »

Pornószínészet

Egy őszi esős, dög unalmas vasárnap délután az expresst böngésztem. Nem is igazán figyeltem oda, mert a fejemben épp az járt, hogy már ideje lenne megint kitalálni valamit, hogy pénzem legyen és ezzel együtt csajom is. Keseregtem magamban, hogy egyre anyagiasabbak a nők és szegény ember, ha egy jó nőt meg akar tartani, akkor az… Tovább »

Fiatal lányok egy táborban

Egy egykori szeretőm azzal a kéréssel állt elő, hogy vegyem át tőle az irodalmi táborát júliusban, mivel akkor lesz a nászútjuk. A régmúltra való tekintettel igent mondtam, bár gőzöm se volt mit fogok kezdeni velük, hiszen eddig csak segédként tevékenykedtem néha. Na mindegy. Lesz, ami lesz. Pár nappal a tábor kezdete előtt mondta azt, ami… Tovább »

Szadó-mazó vágyakba beavatás 1

Takarítónőként dolgoztam. Több mint egy éve, hogy az egyik kolléganőm Tercsi az egy munkahelyi buli után alaposan kiverte a meztelen fenekemet egy mogyoróvesszővel. Ettől kezdve minden nap kiporolta pucér hátsómat, egy hajkefével munkahelyemen, kivéve a pénteki napokat, amikor a lakásán kaptam hátsómra tőle és barátnőjétől kiadós verést, meztelenül és nádpálcával. Éppen most is Tercsi térdein… Tovább »

Domina és szolga szerepcsere

Elindult a vonat. Épp nyúlnék a telefonomért, hogy értesítsem Őt, a terv szerinti vonaton vagyok, mikor meghallom az üzenetjelző hangot, és olvasom a szemrehányást: ma még semmilyen életjelet nem kapott tőlem. A válaszomat követően hamarosan csörög a telcsi: még a munkahelyén van, és érdeklődik, milyen címen is tudja elérni a topicot? Olyan régen nem olvasta… Tovább »

Megtanultam nyüszíteni

Egy őszi délután találkoztunk először, szerelmi bánatom volt. Barátot láttam benne elsősorban és nem nőt, hiszen a neten több hónapja érintkeztünk és tudtam, van partnere, akit hercegeként emleget. Az éjszakát együtt töltöttük ébren. Reggel szex. A kezdetek óta tisztában volt vele, hogy az erősebb fájdalmak okozása és a félelem látványa az, ami e szado-mazo kapcsolatban… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!