Nemrég töltöttem be a negyvenharmadik életévemet, amikor ez az esett megtörtént velem, bárcsak sose mentem volna bele abba az alkuba, amely végleg romba döntötte az életemet. Tudni kell rólam, hogy tíz éve házasodtam meg, harminchárom évesen erőm teljében voltam. Első osztályú focista révén olvadtak utánam a nők, ezért is sikerült egy nálam tíz évvel fiatalabb bombázót összeszednem. Mindig is jóképű voltam, de tudtam, hogy hírnevem és pénzem is közrejátszott, hogy összejött velem. Persze ez kevés lett volna, hogy ennyi ideig együtt maradjunk. Megszeretett, ahogy én is őt. A házasságunk idilli volt, megértés, tisztelet és jó szex, mindaddig, míg autóbalesetet nem szenvedtem két éve. Rendesen összetört a testem, medencecsont-, lábszárcsonttöréseket szenvedtem, amelyeket a mai napig nem hevertem ki. Ez a lelki dolgaimra is komoly hatással voltak. De a feleségem kitartott végig mellettem, még úgyis, hogy lelkileg nem tudtam olyan társ lenni a baleset után, mint korábban.
Mióta abbahagytam a focit, egy építkezési vállalkozásnál dolgozok. Hozzámálló munka, nagyon szerettem ezt a fajta munkát. Plusz öröm volt mindig is számomra, hogy sok fiatallal dolgozhattam együtt. Persze a korkülönbségek miatt, számos alkalommal vitatkoztam velük az élet nagy dolgairól, de ezek csak ártatlan zrikáknak találtam. Ők még a bulizást, a csajozást tartották szem előtt, én már akkora komolyabb dolgokban fedeztem fel a boldogságot. Az egyik nap a hűségen vitatkoztunk. Természetesen ellentétes véleményen voltunk, s kérdezték tőlem, hogy milyen nőért érdemes hűséget fogadni. Én ekkor hoztam fel feleségemet példának. A srácok rá is kerestek gyorsan iwiwen, s láttam rajtuk, hogy csorgatják a nyálukat.
– Húúú, ez a kép a legjobb – kiáltott fel István.
Odamentem hozzájuk, s azt a képet mondták, amin egy extra rövid szoknya, világos kék, kigombolt blúz viselt, miközben egy szekrénynek támaszkodva pózolt. Elmosolyodtam és ismét szerelmes lettem, asszonyom hosszú szőke fürtjeibe.
– Nagyon feszesek a mellei – szólt István.
– Az egész teste bomba – erre Károly. Hogy lehet egy ilyen vénembernek ilyen fiatal pipije?
– Nem fog megharagudni, ha elmondom a korát. Nemrég múlt harminchárom.
Erre még jobban kikerekedett a szemük, s irigykedésbe kezdtek, közben hangosan nevettem rajtuk. Visszaültem az asztalhoz, s folytattam a munkámat. A nap végeztével elmentem velük sörözni, de a srácokat nem hagyta nyugodni a téma. Miután három-négy korsóval megittunk, akkor hozakodtak elő vele megint.
– Azzal a fájós derekaddal, hogyan tudsz megfelelni neki? – kérdezte István.
– Nem minden a szex srácok – mosolyogtam miközben legurítottam az utolsó cseppet is a korsómból.
– Nem félsz, hogy félrelépne? – így Károly.
Ekkor ült le az asztalhoz, Gyuri, aki arról volt híres, hogy habzsolja az életet, s a nők odavoltak érte.
– Miről van szó? – kérdezte.
A srácok elmondták neki a szituációt, szépen végig hallgatta, majd így szólt.
– Természetesen vannak hűséges nők, de sosem lehet tudni, egyikben sem lehet megbízni.
Erre mérges lettem, váltig bizonygattam az igazamat, erre egy fogadással válaszoltak. Talán a pia hatására, talán a feleségemben való töretlen hit miatt belementem a dologba.
Két hét volt a fogadás időtartama, de arra a furfangra nem számítottam, amelyet a srácok bevetettek. A történetet teljes egészét csak elmondásokból, következtetésekből tudom megismertetni, na és persze abból, amit saját szememmel láttam. Még annyit, hogy a fogadás tétje egy heti munkámat a srácok vállalták volna, ha nem sikerült nekik befűzni a feleségemet. Előző héten kezdődött a világbajnokság, s Gyurinál néztük az egyik meccset. Köztünk volt a házigazda szemrevaló húga, az alig húszéves Bianka. Gyönyörű teremtés volt, s bár lenyűgözött, a látvány, sosem gondoltam rá, mint nőre. Furcsának tűnt számomra, mikor akkor este sokszor közeledett hozzám, nyakamba ugrott, puszikat adott, s jó sok fotó készült rólunk. Ennek akkor nem adtam mélyebb jelentőséget, de ez volt az első lépés a feleségem elcsábításához. Ha jól tudom, Gyuri iwiwen vette fel a kapcsolatot a feleségemmel, Bianka pasijának adta ki magát, aki miután megmutatta a kínos fotókat a nejemnek, úgy adta be a sztorit, mintha én el akarnám csábítani barátnőjét. Ezután msnen beszélgettek tovább, elején a téma a fotók voltak, de Gyuri megtalálta a megfelelő szavakat, hogy más irányba terelje a beszélgetést. Hamar egymásra hangolódtak, feleségem annyira bizalmába fogadta a munkatársamat, hogy a webcamerát is bekapcsolta neki. Kati lezser kis rózsaszín blúzt viselt, hófehér forró nacival, s a reflexszerűen is úgy mozgott, hogy a domborodó melleit láthassa Gyuri. A férfi sem maradt rest, a magáról küldött képeket, amiken az izmos felsőtestével virított a strandod. Állítólag feleségemet a látvány annyira felizgatta, hogy maga hozta fel a szex témát. Nem tudom, hogy így volt-e, de ha igen, akkor csakis a csalódottság miatt tehette.
Gyuri sajnálatát fejezte ki, majd tovább folyt a beszélgetés, de ez már nem volt lényeges a történet szempontjából. A munkatársam kacérkodott a feleségemmel, aki feltűnően jól fogadta, mintha egy-egy izgató szó hatására, az asztal alá nyúlt volna. Akkor fejezhették be az MSN-ezést, mikor haza értem szüleimtől. Katin nem vettem észre a féltékenység egyetlen jelét sem. Ugyanolyan nyugodt volt és kedves, mint szokott, s én éreztem, hogy a fogadást nem veszíthetem el.
Tévedni emberi dolog. Másnap meghívott Gyuri, meccsnézésre, örömmel fogadtam el. Nem tudtam, hogy a feleségemet is meginvitálta, csak azzal az ürüggyel, hogy saját szemével láthassa a hűtlenségemet. Mit sem sejtve léptem be György többszintes házába, s azonnal elfoglaltam megszokott helyemet. Bianka rögtön ott termett mellettem, s hozzálátott az incselkedéshez. Ő is beavatott volt. Gyuri a meccs első félidejében hirtelen eltűnt, de én nem vettem észre. Valószínűleg a feleségem ekkor érkezhetett meg, csak a hátsó ajtón jött be. Szerette a rózsaszín-fehér kombinációt, ezért most is azt viselt. Tapadós fehér nadrág, ami kivillantotta szexi tangáját, s rózsaszín elől kapcsos topból állt az öltözéke. A konyhában tanakodtak Gyurival, az ajtóból pontosa látták, amit Bianka művelt velem. Persze a munkatársam ezt másképpen állította be. Mindketten nagyon dühösek lettek a látványtól, majd egymást nyugtatták. Gyuri felhívta a nejemet az emeleten lévő bárszobába, ahol mindketten megittak egy pohár whisky-t. Az ital ellazította őket, s a pult mellett lévő kanapéra ültek. Kati elutasítóan fogadta György közeledését, de a férfi nem hagyta magát.
– Miért vagy ilyen elutasító? Mindkettőből bolondot csinálnak, és mégis elhúzódsz – cirógatta a nőt.
– Nagyon kívánatos vagy, ne vedd magadra, de meg szeretném beszélni a történteket a férjemmel.
Gyuri nem várt többet, egyszerűen lesmárolta a nejemet, aki nem ellenkezett tovább. Gyengéden simogatták egymást, amitől teljesen izgalomba jöttek. Gyuri megnyerte a fogadást, de nem az a természet volt, aki csak így simán hagyta volna a történéseket folyni.
– Egy pillanatra – felállt a férfi, s a bárpult mögé lépett. A telefonján megcsörgette Pistit, s elővett egy kendőt, amit a feleségem szemére rakott.
– Van egy meglepetésem – mondta Katinak.
Észrevettem, hogy megcsörrent az asztalon heverő telefon, s Pisti mindenkit felinvitált az emeletre. Egyedül Karcsi hiányzott a csapatból, ő neki nem tetszett ez a játék, amit velem űztek. Nem értettem, minek kell a meccs közben felmenni oda. A lépcsőn felfele Bianka súgott valamit.
– Bármit is látsz, ne szólj semmit.
Én bólintottam, de már akkor bántam, hogy belementem. Láttam, amint feleségem bekötött szemmel ült egy kanapén, mögötte támaszkodott Gyuri. A szomszéd szobában ültetett le Bianka, ahonnan mindent láthattunk. Pisti nem maradt velünk, csatlakozott a másik csapathoz. Ő volt az, aki először odalépett a feleségemhez, s vadul csókolózni kezdett vele. Kati másmilyennek találta a férfit, mint előtte, de nem jött rá a csalafintaságra. Majd hangos cipzár lehúzódás hallatszott, s Pisti elővette duzzadó farkát. Kati kinyújtotta karját, és a férfi combjait végig tapogatva megfogta a péniszt. Gyakorlottan vette a kezébe, megnyalta a tenyerét, majd húzogatni kezdte a bőrt, se nem gyengén, se nem erősen. Nálam akkor szakadt el a cérna, mikor a feleségem szájába vette az ágaskodó hímvesszőt. Bianka fogta meg a kezem és ültetett vissza a székemre. Csalódottan láttam, hogy Kati milyen élvezettel szopott. A cuppogása visszhangzott a bárteremben. Gyuri, aki eddig háttérben megbújt, megkerülte a kanapét. Óvatosan odahajolt nejemhez, s melleit kezdte simogatni. Ekkor döbbenetet láttam feleségem arcán.
– Hát, de – mondta Kati.
– Pszt…- vágott közbe Gyuri. Csak csináld tovább.
Feleségem szót fogadott, míg Pisti farkát fényes szopta, addig Gyuri levetkőztette felülről. Kati mellei, kőkeményre duzzadtak, bimbói mereven csúcsosodtak. Gyuri vadul nyalogatta a csodálatos kebleket, majd ő is lehúzta a cipzárját. Feleségem ekkor leguggolt a földre. Két ágaskodó farok volt a kezében, de a szeme még mindig fedve volt. Felváltva szopta a két férfit, s közben az ő puncija is nedvesedett a bugyija alatt. Pisti nem is várt tovább, lehúzta feleségemről a nadrágot, felpucsítatta a kanapéra. Illatozó punci szag beterítette az egész helyiséget. Míg előre dőlve Gyurit cumizta a feleségem, a feszülő popsija mögé Pisti lépett. A farkával megdörzsölte a nedvedző puncit, majd határozott mozdulattal beléhatolt. A férfi vadul zakatolt benne, amit nejem hangos nyögései követte. Mindannyian élvezték a szexet, egyedül az én szememben jelentek meg könnycseppek.
Gyuri leült a kanapéra.
– Gyere drágaságom, ülj rám.
Pisti segítségével, sikerült a feleségemnek Gyuri farkára ülnie. Ekkor érzett Kati magában először ekkora péniszt. Az elején fájhatott neki, de utána vadul lovagolni kezdett. Hangosan csattogott a nejem popsija minden egyes ugrásnál, s kéjesen nyögdécselt közben. Pisti néhányszor rácsapott a popsijára, majd közvetlenül mögé lépett. Kati érezte a popsijánál a merevedő farkat, de mielőtt tiltakozni tudott volna már magában is érezte. Szendvicsben dugták a nejemet, s a furcsa felállás nem is volt ellenére. Erre következtettem, amikor néhány perc múlva elélvezett. Megfeszült Kati teste, s fejét felemelve sikított nagyot. Az orgazmus hatására kicsit magához tért.
– Ezt nem hallhatta meg a férjem? – kérdezte a két férfit.
– Ne törődj vele – szólt Gyuri.
Mindhárman felálltak, majd Kati a két férfi közé térdelt. Ismét felváltva szopta őket. Szégyen, de bevallhatom, izgatott ahogy szétkefélték a feleségemet. A mellettem ülő Bianka ezt észrevette, s a gatyámba benyúlva elővette a farkamat. Kéjesen húzogatta rajta a bőrt. El akartam hagyni a szobát, de akkorra levették nejemről a szemfedőt. Csodálkozva nézett rám, s arcán szégyen jelent meg, hogy előttem szopta a két csávót. De már oly mélyre süllyedt, hogy nem hagyta abba. Lüktetni kezdett a két férfi farka. Pisti átvette feleségemtől az irányítást, s vadul szopatni kezdte, így élvezte tele a száját. Feleségem kicsorgatta a forró spermát, ami a mellére folyt. Pisti néhányszor még kebléhez csapkodta farkát, majd átadta a terepet Gyurinak. A férfi ismét a feleségem mögé lépett, s most a popsijába rakta bele a farkát. Vadul dugni kezdte, s közben a feleségem haját erőteljesen hátrahúzta. Így egymás szemébe néztünk aktus közben. Bianka fivérére kacsintott, amikor érezte, hogy közeleg az elélvezésem. Amikor ellöveltem, Gyuri is akkor élvezte tele feleségem popsiját, majd leült a kanapéra. Még mindig kezében tartotta feleségem haját, s úgy húzta a fejét, hogy cumizzon még. Kati felém pucsított, s láttam, ahogy a sperma kifolyt a popsijából.
Így ért véget a történet. Sem akkor, sem később nem beszéltem feleségemmel. A válást úgy oldottuk meg, hogy ne is találkozzunk. Így törtem össze végleg.
Hol van a legjobb szexshop üzlet? Budapesten az Astoriánál, a Károly krt. 14. sz. alatt a félemeleten az INTIM CENTER az. A szexbolt és intim webshop az első szexüzlet az országban.
A vásárlói vélemények alapján is a legjobbak között van, a Facebook oldala és a Google cégem vásárlói minősítések alapján is. Kattints a képre, vagy ide a szexshop weboldalának megnézéséhez.