Felnőtt tartalom. Elmúltál már 18 éves?
Igen | Nem
Szextörténetek

Thaiföldön láttam, pinából lövöldöznek a ribik

Eleinte a pinámból akartam kilőni a pingponglabdákat, mint a showműsorban a pattayai csajok, de csak a seggemből sikerült. De ne rohanjunk ennyire előre. Mindent a maga idejében, és ha csapongok, senki sem fog érteni semmit. A lényeg, hogy most hétvégén valóra vált a régóta dédelgetett álmom, miszerint kapok egy hatalmas fekete faszt. Bikám pajtással elmentünk egy belvárosi szórakozóhelyre, ahol szomorúan tapasztaltuk, hogy 15 éves megjátszós kisgyerekek játszóterévé vált. Pedig annyira jó hely volt. Mindegy. Szépen kiöltöztünk, rajtam egy fekete egybe ruha volt ametiszt színű övvel a derekán (kicsit 80s, de le van szarva) minderre egy vékonyabb tavaszi bőrkabát. Bikám is adott magára: fehér, feszülős farmer, piros izompóló, és ő is előásta a bőrkabátját hozzá. Amikor megérkeztünk a helyre, lecuccoltunk, löktünk valami bort és lötyögtünk egy kicsit a tánctéren. Már a távozást terveztük (mert annyira buzeráns techno szólt, hogy nem bírtuk már) amikor megjelent a faszom. Illetve, akkor még csak simán Ő. Egyedül volt. Habozás nélkül rástartoltam. Kicsit táncoltam neki, és feltűnően néztem. Hamar ki is szúrt. Elkezdtünk mosolyogni egymásra. Végre oda jött hozzám. Szerencsére eléggé jól beszélt magyarul, nem kellett szótáraznom. Leültünk és elkezdtünk csevegni lényegtelen témákról. A kínai piacon árul zoknit meg alsógatyát – engem pillanatnyilag egyetlen fehérnemű érdekelt: az, ami rajta volt, annak is a feltételezetten vaskos tartalma. Ekkor váratlan fordulat történt: a fekete fiú a következőt suttogta a fülembe: „mennyibe kerül egy éjszaka?” Belementem a játékba és azt mondtam, hogy ötezer 1 óra. Jó, nem tudom, mennyi a hivatalos árfolyam, biztos csak az útszéli szopás ennyi, de nem akartam elriasztani egy nagyobb összeggel. Az üzlet létrejött. Ő az elején leszögezte, hogy szeretne smárolni velem, de tudja, hogy az éjszakai pillangóknak fenntartásuk van ezzel kapcsolatban. Erre rávágom, hogy ennyiért azt tesz velem, amit nem szégyell. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy a fekete húsos szájában vagyok. A nyelve a torkomban matat, a mohó szája szivattyúzza a fejemet. Teljesen elolvadok, érzem, hogy már a saját pincsi levemben tobzódok és ha ez tovább így folyatódik, akkor fel kell utánam mosni.
Felajánlottam neki, hogy folytassuk nálam, nem messze lakom, gyalog is könnyen ott vagyunk. Erre azt mondta, hogy rendben van, már amúgy is be akarja rakni nekem a szondát, alig bír magával. Ezt szeretem!
Egy villanásnyira láttam Bikámomat, amint egy barnahajú, bohócra sminkelt lánnyal andalog. Ő még időben lepattant, mert már látta, hogy pasizom és a végén megint úgy jár, mint az orgián Ádámmal, magyarán, megint furulyáznia kell – és talán ezúttal nem úszná meg olyan könnyen, mint akkor – lehet, hogy a seggébe is befigyelne egy termetes negrus gigantikus hőmérője!! Látta, hogy mi a szitu velem és vigyorogva eloldalgott a tyúkkal.
A ruhatárból magunkra kaptuk a gönceinket és fekete lovagommal elindultunk hozzánk. Nem esett nekem az előszobában, pedig azt vártam tőle, hogy egy kicsit mohó és erőszakos lesz. Nem tartottam tárlatvezetést, nem mutattam be neki a lakást, hogy „itt a konyha, itt a vécé, tavasszal fogjuk a beázást megcsináltatni, meg az összlefolyót, mert szorul benne egy kicsit a víz”. Egyből a hálóba mentünk, ahol egymásnak estünk. Óvatosan kicsomagolt, mint valami finom ajándékot, ám én nem voltam vele ilyen körültekintő – úgy téptem róla a rongyot, mint afrikai éhező a segélycsomagot. Ráparancsoltam:
– Tedd ki a faszod nekem!
Amint kiszabadult ágaskodó répája mind, egyből rábólintottam és cumiztam neki. Nem volt valami marha nagy. Tulajdonképpen akkora volt, mint Bikámé – neki is nagy, de többet vártam a feketétől. Az viszont izgató volt, hogy olyan barna az egész szerszáma. Eszembe jutott, hogy pont ilyen árnyalatú fotel garnitúrát akarok a nappaliba, mert tökre menne a tapétához. Amikor berakta répáját a pinámba, magával ragadott a fekete kontinens ősi, vehemens varázsa. Éreztem magamban a primitív férfierőt. Kegyetlenül megbaszott.
Gondoltam, cserébe megmutatom neki, mit tudnak a magyar lányok, legyen mit mesélnie Zimbabwébe, és építsem az országimázst, előszedtem néhány pingponglabdát. Először nem tudta, mit akarok, és zavartan meredt rám. A lába közé ültem, hogy nagytotálban táruljon elé a lábam közti vidámság, majd az egyik labdát szépen felnyomtam a mókuskámba. Be is ment, nem is volt kényelmetlen. Elkezdtem erőlködni, próbáltam forgatni odabent, de nem sikerült kilőnöm, úgy mint a pornófilmekben. A labda egy idő után kifittyedt onnan, nem repült az sehova! Hiába, nem gyakoroltam előtte. Egyszer Bikámsal csináltuk és akkor sikerült. Talán túl nedves voltam. Na, akkor próbálkozzunk a másik nyílással. Négykézlábra álltam a fekete előtt (az elején bemutatkozott, de úgy ahogy volt, kiszállt a fejemből a neve). A valagamba nehezebben ment be, mert nem voltam kitágítva, megujjazva előtte. A fekete fiú csak a pinámmal foglalkozott, azt ujjazta is, nyalta is, baszta is. A seggemmel szerencsére már sikerült teljesíteni a tervet: amint bement, már lőttem is ki, majdnem kilőttem szegény fiú szemét. Ez nagyon tetszett neki. Egy darabig bűvészkedtem neki, majd ismét szophatnékom támadt. Egyszer csak hallom, hogy nyílik az előszoba ajtaja és Bikám beszélget valakivel. Benyitott a hálószobába, a háta mögött egy női fej. Döbbenten néznek mindketten. Hogy megtörjem a bénultságát, marokra fogtam a fekete faszt és, mint egy áruházi mikrofonba, beleszóltam:
– Kedves vásárlóink, a hálószopában már minden fasz elkelt, nézzenek körül a nappaliban! Köszönjük a figyelmet!
Bikám röhögve kifordult, de a fekete srác nem értette a poént. Na, az emberem sem volt teljesen normális, pedig féltem is tőle, hogy ezzel csak szimpla baszás lesz, semmi extra. Régebben hallottam már a hajfetisisztákról, de élőben még nem találkoztam egyel sem. Na, kis fekete barátom az volt. Már az elején is sokat babrálta, szagolgatta, most pedig egyenesen beleverte a faszát. Ezért jönnek ezek a fehér kontinensre – elég volt a bongyor pulikutya hajú vad nőkből.
Én még egy kicsit nyalogattam a talpát, ilyet se látott még, az tuti! Mint már tudjátok, imádom a hatalmas férfi lábfejeket. Gondoltam, hogy beleülök a lábujjába, de inkább arra kértem, hogy ujjazzon halálra. Ő készségesen meg is tette: elhevertem, ő pedig a hatalmas fekete ujjaival kisámfázott. Aztán hirtelen a lábam közé nyomta a fejét és úgy kinyalta a puncogómat, hogy azt hittem belehalok. Úgy tapadt a pinára, mintha valami kaja lenne, én pedig úgy éreztem magam, mint egy hamburger. Szétfalt.
”Friss fehér pinaság, mi?”
Elszunyókáltunk. Reggel arra ébredek, hogy öltözködik. A kabátjából előhalássza a tárcáját és 5 darab ezrest + kétezer borravalót, rak a párnámra mosolyogva. Elégedett volt a szolgáltatással. Ahogy én is.
Vigyorogva összeszedem a lóvét és felé nyújtom:
– Tartsd meg a pénzed
Ő nem akarja elfogadni, de erősködöm, így végül elteszi. Telefonszámot cseréltünk. Találkozunk mi még…
Kimentem a konyhába reggelit készíteni. Bikám a nappaliban kihúzta a szétnyitható ágyat és most ott hevert a csajjal, akit este felhozott. A lány szerelmesen a mellkasán feküdt, de Bikám ébren volt. Amikor találkozott a tekintetünk, ő ünnepélyesen felmutatta nekem a középső ujját. Beléd is.
[Lolita történetek]

 


 

Hol van a legjobb szexshop üzlet? Budapesten az Astoriánál, a Károly krt. 14. sz. alatt a félemeleten az INTIM CENTER az. A szexbolt és intim webshop az első szexüzlet az országban

A vásárlói vélemények alapján is a legjobbak között van, a Facebook oldala és a Google cégem vásárlói minősítések alapján is. Kattints a képre, vagy ide a szexshop weboldalának megnézéséhez.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!