Felnőtt tartalom. Elmúltál már 18 éves?
Igen | Nem
Szextörténetek

Fél óra a főnökömmel

Főnököm arra kért a tegnapi napon, hogy fél órával maradjak tovább a munkahelyemen, mivel lenne még egy kis munka. Hát én igent mondtam, de a munkából semmi nem lett. Mikor a szobájába léptem, már akkor láttam, hogy nagyon feszült, és hogy megnyugtassam, széke mögé álltam, vállára tettem a kezemet és fene tudja miféle indíttatásból, elkezdtem nyomorgatni a nyakát, vállát. Egyik pillanatról a másikra elhallgatott hirtelen, két karját leejtette maga mellett, elernyedt a masszírozástól egészen. Érintéseimtől azonnal megborzongott Gábor, majd megfogta kezem, és irányítani kezdte inge alá.
Nagyon óvatosan gomboltam ki ingét, majd felé fordultam, és mellkasát simogattam. Kértem, hogy csukja be szemét, amit ellenkezés nélkül megtett, és ekkor jött az igazi kényeztetés. Nyakamból kivettem selyemsálamat, és azzal csiklandoztam. Érzékien simogattam vele minden porcikáját, izgattam mellbimbóját. Nadrágján keresztül láttam, hogy farka egyre jobban dagad, és kikívánkozik. Kezem arra felé vette az irányt, míg ajkaim hasát érintette. Majd nyelvemmel körkörösen nyalogattam mellbimbóját, kezem pedig golyóival játszadozott.
Majd belenyúltam nadrágjába, és mikor megérintettem kemény farkát hangosan felsóhajtott. Éreztem, amint nedűje csöpögni kezd falloszából. A síkos lét ujjammal letöröltem, végighúztam ajkán, majd érzékien végignyaltam ujjamat, mintha dákóját nyalnám ilyen finomsággal. Láttam szemében, hogy ettől teljesen bezsongott, és szinte könyörög, hogy férfiasságát szabadítsam ki a nadrág börtönéből. Kérését gyorsan teljesítettem, kihámoztam ruháiból. Fallosza szinte már az égig ért, úgy fel volt tüzelve.
Játszadozni kezdtem vele, egyik kezemmel a zacskóját masszíroztam, míg a másikkal a farkát. Szépen lassan húzogattam fel-le a fitymát, aminek hatására minden mozdulatnál kifolyt egy csepp síkos nedű. Majd szerszámát melleim közé vettem, és azokkal kezdtem simogatni. Szép lassan kezdtem el mozogni, mire ő alig kapott levegőt az izgalomtól.
Élveztem, ahogy édes nedve végigcsorgott mellbimbóimon, és ettől én is teljesen beindultam. Nyelvemmel kezdtem kényeztetni, körkörösen nyalogattam makkját, golyóit pedig érzékien masszíroztam.
Ahogy hozzáértem nyelvemmel, egész testében megremegett, és láttam rajta, hogy már arra vágyik, hogy farka egésze eltűnjön számban. (De erre még várattam, hiszen még akkor játszadozni akartam vele, és élveztem, ahogy látom őt -szenvedni-. Végre elértem akkor, hogy ő is szenvedett az én kezem alatt, nem csak én szenvedek az ő beosztottjaként.)
Érzékien nyalogattam fel-le, nyelvem körkörösen játszadozott makkján, míg kezem annyira érzékien simogatta golyóit, hogy éreztem vissza kell fognom magam, ha nem akarom, hogy partnerem vulkánja azonnal kitörjön.
Így akkor mellbimbóját csókolgattam újra, és mikor éreztem, hogy újra kezelésbe vehetem férfiasságát, ráborultam, és az egész hatalmasság eltűnt számban. Érzékien faltam fel pontról pontra, ajkaim pedig úgy siklottak rajta, mint szán a havon. Úgy nyalakodtam rajta, mint ha egy hatalmas fagylalt lenne, amire Gábor csak hatalmas sóhajokkal tudott felelni. Teste folyamatosan megremegett, akárhogy értem hozzá farkához. És mikor beindultam, mint egy gőzmozdony, hangosan kezdett nyögdécselni. Olyan gyorsasággal járt ajkam falloszán, hogy a sóhajokat, még a hangos cuppogások is elnyomták.
És ekkor éreztem, hogy már csak pillanatok vannak hátra és indul a zsebrakéta, teljes volt a készültség, és még a visszaszámlálás is megkezdődött. Már nem szopogattam tovább, csak nyitott szájjal vártam, a vulkán kitörését, és pillanatok múlva már érezhettem is a forró lávát nyelvemen. Szinte az utolsó cseppig lenyeltem, és újra rábuktam farkára, hogy még a maradékot is kiszívjam belőle. Ekkor azonban párom egészen hátrafeszült, lihegése szinte ordításba fordult, amiként kéje utolsó, megrázó cseppjeit is kikényszerítettem belőle. Tehát a munkára rászánt fél óra így telt el, de egyikünk sem sajnálta a dolgot….

 


 

Hol van a legjobb szexshop üzlet? Budapesten az Astoriánál, a Károly krt. 14. sz. alatt a félemeleten az INTIM CENTER az. A szexbolt és intim webshop az első szexüzlet az országban

A vásárlói vélemények alapján is a legjobbak között van, a Facebook oldala és a Google cégem vásárlói minősítések alapján is. Kattints a képre, vagy ide a szexshop weboldalának megnézéséhez.

Címkék: ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!