Egy meleg nyári délután lepihentem kicsit, hogy a hőséget jobban elviseljem, és valahogy sikerült elaludnom. A meleg lakásban egyedül voltam otthon, így meztelenül feküdtem le, gondoltam pihenek addig, míg a barátom haza nem ér a munkából. Egyszer csak a mély álmomból arra kezdtem eszmélni, hogy valaki mögöttem fekszik, meztelen forró teste az enyémhez tapad, és finoman simogatja a testemet. Éreztem barátom illatát, de még mindig álomittasan feküdtem tovább. Egyszer csak nyálas ujjával a lábaim közé nyúlt, és csiklómat kikeresve simogatni kezdte azt. Egyre éberebb lettem, ahogy magától nedvesedni kezdett a puncim. Ujjait ezután a fenekemhez téve kezdte tágítani azt, majd lassan farkával becsusszant meleg fenekembe. Fantasztikus volt erre ébredni, ahogy a kemény farka a hátsómba járt óvatosan ki és be. Észrevette, hogy már nem alszom, és hátamat, nyakamat kezdte csókolgatni, én pedig már teljesen ébren feljebb húztam a lábaimat, hogy még jobban hozzám férjen. Nem nyitottam ki a szemem, csak halkan lihegve élveztem a pillanat csodálatos gyönyörét, hogy ilyen ébresztőt kaptam a kedvesemtől. Tovább mozgott fenekemben ki be, miközben ujjait egy pillanatra sem vette le a csiklómról.
Farkával becsusszant meleg fenekembe…
Éreztem, hogy egyre közeledek a csúcs fel, és hátranyúlva a fenekébe kapaszkodva még közelebb húztam magamhoz, és egy pillanat múlva lassú rángatások közepett elélveztem. Halkan belekuncogott a fülembe, majd kiszállva belőlem gyorsan maga felé fordított, és rám feküdve rögtön puncimba tolta kőkeményre duzzadt farkát, és még nagyobb tempóba kezdett. Végre a szemébe néztem, és nyakánál fogva magamhoz húztam, hogy köszöntsem hazatérve. Nyelveink olyan vad játékba kezdtek, hogy azt hittem mindketten megfulladunk a még jobban fellángoló szenvedélytől. Melleimet markolászva mozgott ki be bennem, azt hittem az ágy szétesik perceken belül alattunk. Egyszer csak megállt, kiszállt belőlem, és vándorútra indult a testemen. A melleimet végignyalogatva eljutott a köldökömön keresztül a puncimhoz, ahol nyelvével piócaként ragadt a csiklómra, miközben ujjai vadul jártak lucskos belsőmben.
Hol van a legjobb szexshop üzlet? Budapesten az Astoriánál, a Károly krt. 14. sz. alatt a félemeleten az INTIM CENTER az. A szexbolt és intim webshop az első szexüzlet az országban.
A vásárlói vélemények alapján is a legjobbak között van, a Facebook oldala és a Google cégem vásárlói minősítések alapján is. Kattints a képre, vagy ide a szexshop weboldalának megnézéséhez.