Pornót mutatott hetedikes osztályának a tanárnő

Egy amerikai tanárnő, Julie Amero majdnem 40 év börtönt kapott azért, mert véletlenül internetes pornót mutatott be hetedikes osztályának – olvashatjuk a rémtörténetnek is beillő jogi pert az ITPro internetes magazin oldalain. (Persze tudnunk kell,  hogy USA-ban ebből kb 3-4 évet kell letölteni, a különféle kedvezményekkel. Így fordulhat elő, hogy több száz évet is kap valaki.) Pusztán azért járt volna ez a döbbenetes büntetés, mert a pedagógus – nem értvén a számítástechnikához – rossz helyre klikkelt számítógépén, amelyet nem védett szoftver a külső behatolókkal szemben.

Alex Eckelberry, a Sunbelt Software biztonsági szakembere utánajárt a bírósági üggyé fajult történetnek és rögtön tudta, hogy valami nem stimmel. A 40 éves tanárnő, aki informatikailag tudatlan volt, olyan gépet használt, amelyen nem volt semmilyen védelem. Nem volt tűzfal, sem a különféle kéretlen reklámok ellen védő szoftver, olyan program, amely megakadályozza a felbukkanó reklámablakokat. Még a vírusvédelmet is csak egy elavult verzióra bízta használója.

“Szegény hölgy számára igazi rémálom volt az eset. Mivel nem értette a gép működését, ezért az egész olyan volt számára, mintha egy cápákkal teli medencébe dobnák bele: amikor bekapcsolta a gépet, a pornó tartalmú reklámablakok felbukkanó ablakai igazi viharként kerültek a képernyőre” – mesélte Alex Eckelberry, aki leírta azt is, hogy “néhány gyerek látta az ablakokat, de nem volt igazán jele, hogy durva pornó lett volna. Az egyik kölyök egy nagyon konkrét szexuális aktust írt le, de amikor később megvizsgáltuk a gépet, ennek nem találtuk nyomát rajta. Szerintem még csak nem is vizsgálták meg, hogy igazat mondanak a gyerekek, vagy sem”.

Eckleberry tovább kutatott, és egyre inkább úgy tűnt neki, hogy itt szó sem lehet szándékosságról. Miután a Sunbelt blogján írt az esetről, találkozott a tanárnővel. “Egy órát beszéltem vele és mélyen megrázott a története. Megkerestem a kutatási részleg igazgatóját és megbeszéltük, hogy segítünk neki, mert a nőnek nem volt pénze ügyvédre” – adott magyarázatot a találkozásra. Az Egyesült Államokban ugyanis ezt a fajta bűnt “aljas indokból elkövetett bűncselekménynek” hívják, és nagyon komolyan veszik az ilyen ügyeket. Akit ilyesmivel elítélnek, az elveszíti a szavazati jogát és egész életére megtagadhatják tőle azt is, hogy munkaajánlatokat kereshessen. Eckleberry úgy vélte: maximum felelőtlenséggel vádolható a pedagógus, az “aljas indok” kizárható, hiszen az inkriminált szexjelenetek teljesen véletlenül kerültek gépe monitorára. Ezért járna a legkeményebb bűnözőket sújtó büntetés? Ráadásul Európával ellentétben, az USA-ban minden államnak saját törvényei vannak, és Connecticutben van egy külön törvény a “kiskorúak erkölcsének veszélyeztetésére”. Ezt pedig mindenre rá lehet húzni, még arra is, ha egy Playboy vagy Hustler magazint tart az illető tanár a fiókjában.

Mivel szerencsétlen tanárnő ellen négy gyerek tanúskodott, mindegyikük vallomásáért tíz-tíz évet kaphatott volna. Így összesen 40 évvel büntethette volna őt a bíróság, vagyis éppen annyit ülhetne ezután börtönben, mint amennyit eddig leélt az életéből. Más helyen ilyen ítéletet a legvéresebb gyilkosságok elkövetői kapnak – írta az MTI.

Habár a történet végül nem zárult teljes happy enddel, Miss Amero megmenekült a börtöntől. Segítői ugyanis találtak egy rendkívül rámenős ügyvédet, aki saját szakértőjével ízekre szedte a vád szakértőjének vizsgálatait, rámutatva a vizsgálók által elkövetett számos szakmai hibára. Többek között nem egyeztek a tűzfallal kapcsolatos mérések, és a gép órája is el volt állítva, ezt pedig a vád szakértői nem vették észre.

Ilyen esetben a bíróság gyakran megpróbál vádalkut kötni. Most is ez történt. Felajánlották Julie Amerónak a választást: tovább folytatja a pereskedést (amely valószínűleg a felmentésével zárult volna), vagy kisebb büntetésként fizet 100 dollárt, emellett pedig életre szólóan felhagy a tanítással. Mivel a tanítónőnek addigra megbetegedett a szíve – feltehetőleg az izgalmak hatására -, ezért inkább az utóbbi mellett döntött. A connecticuti bíróság így sem úszta meg, hogy nevetség tárgyává legyen, amiért ilyen archaikus módon kezelte az egész pert, amely Kafka művéhez mérhető. Eckelberry szerint a tanulság az, hogy az ilyen ügyekben semmi sem fehér és fekete, viszont minden tanárnak alaposan meg kell tanulnia jobban kezelni a számítógépeket, ha nem akar hasonló ügyekbe keveredni. “Julie Amero bűne az volt, hogy valami elképesztő módon nem értett a számítástechnikához. Még nem találkoztam eddig senkivel, aki ennyire ‘műveletlen’ lett volna ezen a téren. Kivéve az anyámat” – zárta végül szellemesen az ügy tálalását a biztonsági szakértő

Címkék: , , , ,

 


 

Hol van a legjobb szexshop üzlet? Budapesten az Astoriánál, a Károly krt. 14. sz. alatt a félemeleten az INTIM CENTER az. A szexbolt és intim webshop az első szexüzlet az országban

A vásárlói vélemények alapján is a legjobbak között van, a Facebook oldala és a Google cégem vásárlói minősítések alapján is. Kattints a képre, vagy ide a szexshop weboldalának megnézéséhez.

Tovább a blogra »